2012. március 29., csütörtök

Húsvéti ajánlat és hírek


Tortafüggő Marisz meghívott a  Húsvéti ajánlat elnevezésű játékra, aminek a lényege, hogy a Húsvéti ünnepek idejére ajánljunk a blogunkból legalább ötféle receptet. Köszönöm a meghívást! Sajnos én még egy igen fiatal blogot vezetek és a legutóbbi ünnepeken még nem jutott eszembe "alkotásokat" fotózni, pedig akkor épp rá is értem és sok szép dolog volt. Így kifejezetten alkalomhoz illő ételem nem sok van. Hosszú válogatás után íme négy recept amiket ajánlanék, mert az ünnepek alatt is jól eshetnek:

Ha esetleg hűvösebb lenne, és melegedni vágynánk


Igen finom a főtt sonka és tojás mellé kísérőnek


A ráérős reggelekre


Mert nagyon finom és még jól is mutat




A másik "szabály" a játéknál, hogy meg kell rá hívni 10 kedves gasztrobloggert, akiknek a receptválogatását szívesen látnánk ebben a játékban. Azért csak három kiváló szerzőt invitálok a játékra, mert a többieket, akiket olvasok, ha jól láttam már meghívták. Az én meghívottaim:

Ha titeket is hívott már más is, akkor nem vettem észre, de inkább kétszer, mint egyszer sem. :)

Másodszor egy fontos bejelentés: Szepyke indított egy klassz gasztroblog gyűjtőoldalt (mint tudjuk egy régi sajnos nem élte túl a technika viharait) ezen a címen: http://gasztro-blogok.blogspot.com/. Sok szuper blogger legfrissebb alkotására hívja fel a figyelmet. Mindenkinek szeretettel ajánlom.

Harmadik és egyben utolsó bejelentenivalóm, hogy díjat kaptam Évától a Takarékos konyha blog írójától, amit ezúton is nagyon szépen köszönök! A díj szabályai elvileg, hogy 7 dolgot el kell árulni magunktól és 15 blognak továbbadni. Az ilyen szabályok ugyebár azért vannak, hogy megszegjük őket (ráadásul a legtöbb kedvenc akiknek adnám kirakta a "szavakat díjak helyett jelet"), a bejegyzésem pedig már így is szokatlanul hosszúra sikeredett, ezért most nem is árulok el semmit, ellenben továbbadnám szeretettel minden kedves olvasómnak!


15 megjegyzés:

  1. itt is megköszönöm, hogy gondoltál rám! Hamarosan össze állítom én is az ajánlatomat!

    VálaszTörlés
  2. Jókat soroltál fel , tetszik a rikottás tortád. A díjhoz gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik a zajánlód:)Finom itókák és a csokis ricottás nekem is szemet szúrt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik! Jó is volt az a ricottás torta :)

      Törlés
  4. A latte macchiatora, meg a csokis ricotta tortára szívesen a vendéged lennék!

    VálaszTörlés
  5. Ezek közül bármelyiket megkóstolnám :) Nagyon guszta mind :)

    VálaszTörlés
  6. Remek összeállítás, köszönöm a meghívást, igyekszem élni vele. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, örülök, hogy mint kiderült sokan meghívtak, mert nagyon szuper összeállítást alkottál!

      Törlés
  7. Finom dolgokat kínálsz, köszi a meghívást, remélem lesz egy kis időm összeállítani a listám :)!

    VálaszTörlés