2015. november 28., szombat

Advent

Elkészült az idei adventi koszorúm is, ezúttal fehér-arany színkombinációban. Még talán a tavalyi pirosnál is jobban tetszik, így megosztom veletek. Szerintem érdemes otthon készíteni a saját adventi koszorúnkat, mert sokkal olcsóbb, mintha készen vennénk, ráadásul jobban tükrözi az ízlésünket.


Kellemes adventi készülődést kívánok mindenkinek!

2015. november 10., kedd

Hosszúhétvége Innsbruck mellett



A sógoromnál töltöttünk pár napot Tirolban az október huszonharmadikai hosszú hétvége alkalmából. (Sajna nem most volt, de egyre ritkábban jutok a blogomhoz kikapcsolódni.) Ha valakinek van két napja Innsbruckban az alábbi látnivalókat és programot javaslom.


Először is szerezzen be egy Innsbruck kártyát, aminek az ára ugyan borsos, viszont ha már egy hegytetőre fel szeretne jutni, (felvonóval) meglátogatna egy kastélyt és egy látnivalót a hatalmas választékból a környéken, már olcsóbban jött ki, mintha külön vette volna a jegyeket.

A város szélén található például a szépséges reneszánsz Ambas kastély, ahol az angol stílusú parkjában pávákkal sétálhatunk együtt. Ha betérünk megtekinthetjük a Habsburg portré galériát, valamint a spanyol termet. (Lásd lent.)





Igazán különleges élmény a Swarowski kristályvilágba ellátogatni, ezt gyerekekkel, illetve gyermeklelkű felnőttekkel(bocs fiúk) is ajánlom, különösen a klassz játszótere miatt. 


Hangulatosra sikerült a "Kristallwelten" parkja, különösen az alább lebegő kristályfelhők tetszettek. Kár, hogy a fotók nem adják vissza azt a csodaszép szikrázást, amit tapasztalhattunk.


Nekem azonban igazán belül tetszett a kiállítás, aki szereti a fényes dolgokat ne hagyja ki.


 A belvárosban is van bőven látnivaló, méghozzá egymástól kényelmes sétatávolságra. Elsőként mindjárt a Hofburg, a vár, amely mai külsejét Mária Teréziának köszönheti. Az ő idejében nyerte el rokokó stílusát. Itt megnézhetjük a császári család portréival díszített látványos nagytermet, és a császári lakosztályokat.



 Közvetlenül a Hofburg mellett található a Hofkirche. Ebben a templomban található Mária Terézia férjének (I. Ferenc) a síremléke, amelyet hatalmas és roppant részletes, élethű bronzszobrok állnak körbe. A szobrok főhercegeket és császárokat ábrázolnak.

A belvárosban mindenképpen sétáljunk végig a Mariahilferstrasse-n, amely egy hangulatos bevásárlóutca és egy diadalívbe torkollik, és nézzünk le a folyópartra is. 

Jóidőben pedig kihagyhatatlan élmény a Nordkettebahn-nal felmenni a hegyre. A "felvonó" a belváros szívéből indul és néhány átszállással a hegycsúcsig visz. Nem kell rögtön felmenni, mert érdemes a körépső megállónál megpihenni ebédre. Az alábbi képen a napsütésben a hegyoldalban elfogyasztott sajtos-hagymás nokedlim látható.



A kilátás pedig ilyen volt:


Jó kirándulást mindenkinek!



2015. november 7., szombat

Almás tekercsek



Ez a szaftos kelt sütemény illatos, pihe-puha és még másnap is nagyon finom, hála a jó sok almás tölteléknek, egyáltalán nem szárad ki. A kelt tésztának tökéletes állaga van és ezek a cuki kis tekercsek a legjobb formáját hozzák ki belőle. Mivel a fiúk nincsenek oda az almás sütikért a tészta feléből kakaós csigát készítettünk, de a tekercsek formázása jóval gyorsabb és kevesebb macerával jár. Szóval mindenkinek ajánlom a tekercselést.


A tészta alapreceptjét Gabriellánál találtam, kicsit variáltam csak rajta mert szuper az eredeti tészta is. Ő süteményekben amúgy is nagyon profi, ajánlom mindenkinek a receptjeit. Az ő tekercsei túróval és kakaóval készültek, a linkje itt található. Alma helyett tölthető lekvárral, dióval, mákkal, vagy túróval is, de nekem így volt tökéletes.

Hozzávalók  két nagy tepsihez (ha csigázunk, akkor több helyet foglal):

600 g finom liszt, 200 g rétesliszt (lehet az egész sima liszt is ha nincs rétes)
50 g (1 kocka) élesztő
2 evőkanál kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
3 dl langyos tej
1 kávéskanál só
kb. 1,5-2 dl olaj
egy tojás sárgája (a fehérjével majd megkenjük a sütik tetejét)
+ opcionális egy kozepes áttört főtt krumpli, így könnyen emészthetőbb lessz, ez esetben felvesz még egy-két kanál lisztet

A töltelékhez:
1 kg alma
1 evőkanál őrölt fahék
2 evőkanál cukor

Ha szeretnénk krumplit a tésztába, akkor először ezt hámozzuk és főzzük meg, Eközben pedig az almás tölteléket is elkészíthetjük. Az almát meghámozzuk és lereszeljük, hozzákeverjük a fahéjat és a cukrot és alacsony lángon megpároljuk. Akkor jó, ha már elfőtte a levét. A krumplit összetörjük és a töltelékkel együtt félretesszük kihűlni.

Az élesztőt 1 evőkanál cukorral felfuttatjuk a tejben. A liszttel összekeverjük a többi cukrot, sót, a főtt krumplit, majd hozzáöntjük a felfuttatott élesztős tejet és az olajat. A krumpli miatt lehet hogy kell majd még egy kis liszt, hogy közepesen lágy, de ne ragacsos tésztát kapjunk. Majd letakarva duplájára kelesztjük.

Ha megkelt a tészta 4 egyenlő részre osztjuk. Kinyújtjuk az egyiket téglalap alakúra és 2-3 mm vékonyra, megkenjük egyenletesen az almás töltelékkel. (Mi nem spóroltunk vele, bőven van benne alma. A tölteléket is értelemszerűen annyi részre osztjuk, amennyi almásat szeretnénk belőle.) Feltekerjük, mint a bejglit, majd háromszögeket vágunk belőle és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. A többi tésztával is ugyanígy járunk el.

A kakaós csigák úgy készültek, hogy a téglalap alakúra nyújtott tésztát megkentem olvasztott vajjal és kakaópor és porcukor keverékével megszórtam. Vághattam volna ezt is háromszögekbe, de mit csináljak, ha a fiúk csigát akartak. Ehhez értelemszerűen szeleteket vágunk a "beiglinkből".

A tepsiben felsorakoztatott tészták tetejét lekenjük a tésztából kimaradt tojásfehérje és tej keverékével, majd előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük. Kiváló reggelire, tízóraira, uzsira, nasinak... meg csak úgy.



2015. november 1., vasárnap

Almás - fahéjas muffin



Ez a finom illatos muffin még az egészségesebb sütemény kategóriába tartozik és bármikor gyorsan összedobható. Most a kedvenc tökös muffin-formámnak köszönhetően egy kis halloweeni beütést is kapott.


Hozzávalók 12 db muffinhoz

80 g vaj
1 tojás
120 g nyírfacukor
2 cs vaníliás cukor
250 g liszt
50 g zabpehely (aprószemű), vagy darált dió
1 teáskanál fahéj
1,5 teáskanál szódabikarbóna
kb 1,5 dl tej
fél kupica rum
3 kisebb alma apróra kockázva
kevés citromlé - opcionális.

Kivesszük a vajat, hogy picit puholjon. Megpucoljuk az almát és apróra kockázzuk. Ha van, facsarunk rá egy kis citromlevet, rászórunk egy zacskó vaníliás cukrot, kevés fahéjat, esetleg szegfűszeget, összekeverjük és félretesszük.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A vajat habosra keverjük a tojással a cukrokkal és a rummal. Hozzákeverjük a lisztet, zabpelyhet és a szódabikarbónát, lazítjuk a tejjel és belekeverjük az almát.

Muffin-formákba adagoljuk a tésztát, kétharmadig mert szépen feljön. Kb. 25 perc alatt sütjük készre. (Tűpróba)

Ennyire egyszerű ez a süti és nagyon finom.