2012. augusztus 5., vasárnap

Lasagne, ahogy mi készítjük



Kicsit változtattunk a klasszikus olasz lasagne al forno receptjén, valamivel több a sajt és a besamell, nekünk így vált be. Már legalább tíz éve készítjük és még sosem sikerült elrontani (bár most véletlenül kicsit kevesebb darált marhahusit vettem, mint kellett volna, de így sem volt rá panasz). Nem egy gyorsan elkészülő étel, de egyszerű elkészíteni és nagyon - nagyon finom.

Hozzávalók 6 személyre:

1 csomag friss Lasagne tészta, sajnos egyelőre bolti (száraz tésztából is el lehet készíteni, de szerintem frissel sokkal finomabb)

A raguhoz:
500 g darált marhahús
100 g húsos szalonna (bacon vagy pancetta)
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 répa
kb. 300 g passata di pomodoro
1,5 dl vörösbor
kevés tej
só, bors, fűszerpaprika, oregano, bazsalikom

A besamellhez:
70 g vaj
70 g liszt
7 dl tej
fél kávéskanál szerecsendió
őrölt fehérbors ízlés szerint
csipet só

A rétegek közé és a tetejére sajt
összesen kb 300 g

Összeállítás...
Először a ragut készítjük el. Felkockázzuk a hagymát, a fokhagymát a szalonnát és a répát, majd kevés olívaolajon pároljuk őket egy kicsit. Ezután hozzáöntjük a húst és addig sütjük, amikor kifehéredett fűszerezzük, majd felöntjük a borral, a paradicsommal és szükség szerint adunk hozzá egy kevés tejet. Fedő alatt készre főzzük.

Ezalatt elkészítjük a besamellt. A vajat felolvasztjuk, majd elkeverjük benne a lisztet és a fűszereket. Kicsit pirítjuk, majd levesszük a tűzről és apránként folyamatosan kevergetve felöntjük a tejjel. Visszatesszük a  tűzhelyre és állandó kevergetés mellett (hogy ne csomósodhasson be) felforraljuk és kicsit besűrítjük. Levesszük a tűzről és szintén kevergetve langyosra hűtjük.

Egy nagy hőálló tálat kivajazunk. A sajtot lereszeljük. A tálat kibéleljük egy adag tésztával, öntünk rá besamellt, majd ragut, szórunk rá egy kevés sajtot, majd jön a következő réteg tészta, besamell, ragu sajt, és így tovább. Úgy gazdálkodjunk az alapanyagokkal, hogy az utolsó réteg tésztára már csak besamell és sajt kerüljön. 180 fokos sütőben (hőlégkavaráson) kb. 40-45 perc alatt megsütjük.

Friss bazsalikomlevéllel tálaljuk.

... és immár készen

4 megjegyzés:

  1. Klassz! Küldöm hozzátok a férjemet... épp tegnap mondta kicsit szemrehányóan, hogy olyan rég készítettem lasagne-t, úgyhogy a napokban én is tervezek hasonlót. (aztán majd meglátjuk, hogy eljutok-e odáig:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jöhet de már elfogyott :D Ebben a nagy melegben nem nagy öröm a főzőcske. Persze megenni azért jólesik és ha férj ilyet szeretne az komoly ösztönző erő :)Szóval kitartást a lasagne készítéshez! :D

      Törlés