Íme:
Hozzávalók:
500 g liszt
3 tojás sárgája
1 csomag sütöpor
150g cukor
25 dkg margarin
1 csomag vaníliás cukor
és annyi tejföl, hogy egy jól nyújtható tésztát kapjunk (kb. egy evőkanál)
Ha épp van kezeletlen citromunk, akkor egynek a héját reszeljük bele, attól még finomabb.
A hozzávalókat összegyúrjuk, ha van rá időnk fél órát letakarva hűtőben pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk, hiszen a sütőportól megnő. (Mint a képeken látszik, most nekünk is kissé vastag lett, de ez nem ront az ízén.) Kiszaggatjuk az aktuális évszaknak illetve ünnepnek megfelelő formákkal, majd kivajazott kilisztezett, vagy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg épphogy elkezd pirulni az alja.
Amikor kihűltek a linzerek kettőt kettőt összeragaszthatunk lekvárral, vagy esetleg csokikrémmel.
(Ez utóbbihoz felolvasztunk 100g fekete csokit egy teáskanál vajjal, majd elkeverünk benne egy deci tejszínt. Kihűlve már nem lesz folyós, gyönyörűen össze lehet vele ragasztani a sütiket.)
Így festettek egymás társaságában a húsvéti aprósütik, az elmaradhatatlan linzer, csokis - diós sütemény és kókuszcsók társaságában. Remélem mindenkinél ilyen kellemesen telnek az ünnepek! :)

Oké, ezt jó lesz megjegyezni :-))
VálaszTörlésKellemes ünnepeket!
Nagyon szépen köszönöm! Bizony tényleg jó :D Neked is további szép ünnepeket!
TörlésNagyon klassz, jó sok minden van az asztalon:) A linzert mi is nagyon szeretjük, örök klasszikus:) További kellemes ünneplést:)
VálaszTörlésKöszönöm! Annyit kellett sütni, hogy mindenkinek jusson minden napra :) A linzert szerintem nem lehet megunni. További jó "húsvétolást" neked is!
TörlésNagyon jó kis összeállítás!
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésÉdeskék, aranyoskák! Imádom a linzert! :)
VálaszTörlésSzintúgy! Örülök, hogy benéztél, annak pedig még jobban, hogy elnyerte a tetszésed :)
TörlésSzép és gazdag "sütiasztal ", csodás,a linzer, én is hasonlóképpen készítem.
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésNagyon ígéretes recept . Jól néz ki az asztal !
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszik! :)
TörlésNem lehet megunni, csak kicsit sokáig tart a kisütögetése, összeragasztgatása, de legalább lehet közben már kóstolgatni :D
VálaszTörlésRagasztás közben én is már kóstolgatom. Általában a kiszúrt közepeket szoktuk megeszegetni :)
TörlésMegcsinaltam! Ez volt eletem elso linzerje, es isteni lett. Es ami egyedul allo, hogy rogton puha!!!
VálaszTörlésEn annyiban modositottam egy kicsit, hogy a tetejere tojasfeherjet kentem, majd dio es cukor kevereket szortam, amitol meg finomabb lett! :)
KOszi a receptet! :)
Nagyon örülök hogy jól sikerült :) Köszönöm, hogy megírtad! A diós-cukorszórás pedig remek ötlet.
TörlésTegnap megcsináltam,és tényleg nagyon jó lett! Köszönöm szépen!
VálaszTörlés