2012. június 28., csütörtök

Kapros - túrós pite


Szedtünk a kertben egy csokor friss kaprot és nagyon megkívántunk egy adag kapros túrós pitét. Nem volt még bevált receptem. Kicsit körbenéztem az interneten, magamba szívtam az inspirációkat, majd az itthon lévő hozzávalókhoz igazítottam a pitémet és a végeredmény nagyon finom lett. Most kelt tésztát használtam, de a sima szokásos pitetésztával is remekül el tudom képzelni, sőt legközelebb szerintem úgy készül.

Hozzávalók:

A töltelékhez:

1 csokor apróra vágott kapor
250 g túró
1 tojás
2 dl tejszín
1 evőkanál tejföl
1 kávéskanál só

A tésztához:

150 g liszt
75 ml tej
20 g élesztő
1 csipet cukor
1 tojás sárgája
20 g puha vaj
1 csipet só

Az élesztőt a csipet cukorral és a tejjel felfuttatjuk. A vajat elmorzsoljuk a liszttel, hozzáöntjük a felfuttatott élesztőt, majd az összes többi hozzávalóval együtt tésztát gyúrunk. Lefedve hagyjuk a duplájára kelni.

A kaprot apróra vágjuk, a túrót összetörjük és egyszerűen elkeverjük a töltelék összes alkotóelemét.
Ha megkelt a tészta a formánál nagyobbra kinyújtjuk, a piteformát kivajazzuk, majd belenyomkodjuk a tésztánkat úgy, hogy pereme maradjon.

A túllógó széleket levágjuk, ebből lesz a díszítés. A sütőt előmelegítjük. A tésztára öntjük a tölteléket, majd a megmaradt részeket összegúrjük, vékonyra nyújtjuk és tetszés szerinti formákkal, vagy csíkokkal díszítjük a pitét.

Előmelegített sütőben 180 fokon kb 35 perc alatt készre sütjük.

Ismét egy before...

...és after fotópáros

8 megjegyzés:

  1. Jobb, hogy Anyukám most ezt nem látja - napok óta azt kéri, hogy süssek valamilyen kapros-túrós sütit... ;) Nagyon szép lett, tetszik a recept is. Szerintem még idejében jöttem ahhoz, hogy kérjek egy szeletet, igaz? :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyukád jól teszi, hogy kapros-túrós sütire vágyik, mert nagyon finom. Bár az édes verziók nekem továbbra is bizarrnak tűnnek de ez a sós nagyon bejött. A fényposta indul.

      Törlés
  2. Még sosem ettem kapros túrós pitét, se édeset, se sósat. De határozottan tetszik, finom lehet, így sósan nekem is szimpatikusabb, édes sütikben nem tudom elképzelni a kaprot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik :) A kapor szerintem is maradjon a sós sütikben...

      Törlés
  3. Szerintem kelt tésztával sokkal finomabb lehet:) Nálam a kapor nem igazán nyerő, de ordás-kapros palacsintába megeszem. Sósan és pitében is finom lehet. Kóstolásra jelentkezek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régen én sem szerettem a kaprot, de azután jött a tzatzikis korszakom és ez megváltozott. Ez a pite is biztosan készül majd még. Szívesen adnék kóstolót.

      Törlés
  4. Csak sósan szeretem a kapros-túrós lepényeket, pitéket. Ha édesen készítem akkor citromhéj-mazsola párosítás a nyerő.
    Gusztusos a pitéd,biztosan kapós volt!

    VálaszTörlés