2012. május 2., szerda

Házi jégkrém - első változat- joghurtos sárgabarackos


Azért szerepel a címben, hogy "első változat", mert azt hiszem totál rákattantam a házi jégkrémekre és fagyikra. Ami nem is baj, hisz közeleg a nyár és az ithhon készült verzió egészségesebb és olcsóbb, sőt ha ügyesek vagyunk (márpedig miért is ne lennénk) még finomabb is mint a bolti.


Ez ráadásul még egy diétásnak is mondható édesség, ha úgy tetszik light jégkrém. A formát egyébként nagyon olcsón 295 Forintért szereztem a kikben.

Hozzávalók 6 pici formához:

Fél (kis) üveg házi sárgabarack befőtt, vagy friss sárgabarack
Fél pohár sűrű joghurt (nálam görög)
3 teáskanál nyírfacukor
1 teáskanál vaníliás porcukor
étcsokidarabkák - opcionális


A barackot összeturmixoljuk egy teáskanál nyírfacukorral, egy másik edényben a joghurtot összekeverjük a többi cukorral, valamint az apróra tört csokival és kanalanként megpróbáljuk rétegezni a jégkrémformákba. Ez nem egy egyszerű művelet, mert szűkek a nyílások, ezért az enyémek nem is lettek túl szépek, de ez az ízükön semmit nem ront. Ráadásul 5 perc alatt elkészülő desszertről van szó.

Ha nagyjából megtöltöttük a formákat belenyomjuk a nyelet és a fagyasztóba tesszük. Nálunk 2-3 óra alatt fagyott meg rendesen. Fogyasztás előtt tartsuk meleg víz alá a formát, úgy könnyen kihúzható a jégkrém.

A gyümölcsös rész még talán jobban ízlett, mint a joghurtos így valószínűleg egész nyáron lesz a fagyasztómban finom jeges édesség, hiszen valamilyen gyümölcs mindig érik.

Egy kis ízelítő a családi hűtőből ;) Látszik, hogy imádunk utazni

18 megjegyzés:

  1. Azt hiszem a te ruhaméreteidnek sem fog túl jót tenni a bloggerkedés!:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmmm... van benne valami, de a gyümis jégkrém (pláne ha legközelebb még joghurt se lesz benne) talán nem vészes :D

      Törlés
  2. Jaj, nagyon tetszik. A formákat mikor sikerült beszerezned, érdemes még megrohannom a kiket?...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki :) Nálunk még egy csomó volt és egy hete vettem, szóval szerintem próbálkozz nyugodtan.

      Törlés
  3. Nagyon szuper:) Nálunk is mindig van jégkrém, van több ilyen készletem is. Már be is indult a fagyiszezon. Nálam mindig úgy sikerül, hogy bekeverem a fagyinak valót, de nem fér bele az összes a gépbe, akkor azt betöltöm ilyen formákba. De szoktam én is ilyen joghurtos gyümölcsöset készíteni.Nagyon jók és tulajdénképpen sokkal kalóriaszegényebb, mint a bolti, na meg nincs benne adalékanyag, az áráról már ne is beszéljünk:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nekem sajna nincs fagyigépem, pedig már akartam párszor beszerezni, de ez legalább kevesebb helyet foglal. Még van ötletem bőven "egészséges" fagyira.

      Törlés
  4. Jaj, de elfogadnám ezt most ebben a melegben ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó is ilyenkor. Épp azért készült, mert elolvadtam napközben :D Ha bekopognál hozzám, még tudnék adni egyet.

      Törlés
  5. Nagyon jó hogy már elkezdted csinálni, mert már két csomag ilyen formám is van amit nyertem is blogjátékon és képzeld még nem próbáltam ki? Na ezt most bepótolom gyorsan kifogom próbálni.Majd figyelem a blogodat hátha hozol még mutatóba, de addit is ezt a receptet elteszem magamnak.Azt írod hogy sűrű joghurt nekem itthoni nincs akkor a boltban melyiket vegyem szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk görög joghurt néven fut az intersparban egy tényleg finom sűrű nem édes natúr joghurt (nem a danone, ez egészen már), amivel a tzatzikit is szoktam készíteni azzal van ez is. Igazából a lényeg hogy zsírosabb fajta legyen a joghurt, mert különben túlzottan jeges lesz, nem krémes. De mint írtam, nekem a sima gyümölcsös része ízlett a legjobban, szóval akár többféle turmixolt befőttel is lehet rétegezni.

      Törlés
  6. Pont a napokban gondolkodtam házi pálcikás jégkrémen, azt hiszem a bejegyzésed után a gondolatot tett követi:)és a nyírfacukorral nem is hizlal, ugye?!:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jók a formák, tetszik! A jégkrémed meg különösen! :)

    VálaszTörlés
  8. Nekem is van ilyen kütyüm, ritkán veszem elő, de idén szerintem többet fogom. Nagyon guszta jégkrémet gyártottál! A lányom oda lenne érte...:o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Remélem tényleg gyakran előveszed a formákat, mert szívesen vennék ötletet tőled :)

      Törlés
  9. Csodásak lettek! Téged olvasva, azt hiszem én is "rákattanok" a házi jégkrémkészítésre :)

    VálaszTörlés