2014. június 7., szombat

Krumplilángos, krumplilaska vagy krumplilepénykék



Ez a tészta roppant sokoldalú. készült belőle krumplilángos (legalábbis Ózd környékén így hívták ezt a tortilla-féle külsővel rendelkező krumplis finomságot), tenyérnyi tócsni féle kis lepénykék amik ehetők édesen és sósan is, valamint levesbetét is. Kifőzve pedig gyakorlatilag házi gnocchit kapunk belőle.


Hozzávalók egy jóétvágyű négy fős családnak:
1 kg burgonya
kb. 250-300 g liszt
egy evőkanál zsír

2 tojás


A krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk és egy lábasban sós vízben puhára főzzük. Összetörjük, majd félretesszük, amíg kihűl. (Fontos, mert melegen túl sok lisztet venne fel.) Ha kihűlt, a zsírral, a sóval és annyi lisszttel, amennyit felvesz a tészta összegyúrjuk. Lisztezett felületen ökölnyi vastag kígyót sodrunk belőle. a kígyóból kétcentis, vagy centis darabokat vágunk attól függően, hogy mekkora lepénykéket akarunk, és vagy tenyérrel kicsit kilapítgatjuk, vagy kb 3 mm vékonyra nyújtjuk attól függően, hogy klasszikus vékony krumplilángost szeretnénk, vagy tócsnyiféle mártogatós, vagy leves mellé való lepénykéket. Nálunk mindkettő készült és mindkettőnek nagy sikere volt.

A vékonyra nyújtott laskát egy épphogy csak kizsírozott palacsintasütőben süssük világosra mindkét oldalát. Gyorsan megsül. A kisebb lepénykéket én pár kanál olajon sütöttem ropogósra. A tészta egy kisebbik részéből levesbetét készült a krumpli főzőlevéből gyártott leves mellé. 

Zöldfűszeres-joghurtos és hagymás tejfölös mártogatós készült a gyerektenyérnyi lepénykék mellé. A krumplilángos egy részét pedig baracklekvárral ettük, feltekerve mint a palacsintát. Nagyon finom. A receptet a Bors Gasztro Magazin május 20-i számában találtam.


3 megjegyzés:

  1. A sokoldalú lángos, mi is szeretjük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor nálad láttam az adta meg az utolsó lökést, hogy elkészítsem :)

      Törlés
  2. ...hogy én ezt mennyire imádom!! De főként a férjem és Apukám kedvence. Krumplilángosnak hívjuk (K.anyámék Ózdon is:)). Általában Mi is így készítjük lángos formára, de valamikor csak pogácsa szaggatóval szaggatjuk ki... hmmm, annyira finom! Annak az a hátránya, hogy az ember csak úgy kapkodja befelé egyiket a másikat után... ;)

    VálaszTörlés