2013. december 19., csütörtök

Karácsonyi díszek szódabikarbónából és keményítőből



Kis kreativitással olcsón és egyszerűen lehet szép, csillogó hófehér karácsonyfadíszeket készíteni. Aki szereti a saját kezűleg készített ajándékokat, illetve díszeket, hófehér karácsonyfát szeretne, esetleg ajándékkísérőként unja a megszokott kártyákat, bátran próbálja ki ezt a módszert. Az ötletet itt találtam.


Hozzávalók:

1 egység kukoricakeményítő
2 egység szódabikarbóna
1,25 egység víz


(Nekem rögtön dupláznom kellett, mert véletlenül a két egységet szoroztam be 1,25-el, ilyen az én formám :D )


A fenti hozzávalókat csomómentesre elkeverjük egy lábasban (esetemben 3 dl kukoricakeményítőt, 6 dl szódabikarbónát és 3,75 dl vizet), majd közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett főzni kezdjük. amikor sűrűsödni kezd, akkor jön a kéz erősítés része a dolognak, egészen addig keverjük, amíg egy sűrű krumplipüré állagot nem ér el a dolog. Ezután kikaparjuk egy tányérba és alufóliával befedjük (azonnal, különben kiszárad. Ha véletlenül mégis kiszáradt, akkor azt a részt vágjuk le, mert az már nem lesz olyan szép sima csillogó felület.) Hagyjuk kihűlni. Ezt követően kinyújtjuk olyan 4 mm vékonyra és kiszaggatjuk karácsonyi formákra. Mintázható szépen pl csipkedarabnak a "tésztába" nyomásával. A karácsonyfa díszeinknek ne felejtsünk el akasztónak is lukat fúrni.

Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy szobahőmérsékleten hagyjuk szépen kiszáradni (kb 1 nap).



5 megjegyzés:

  1. De jópofák, nagyon ügyes vagy. :) Kellemes készülődést kívánok Neked az ünnepekre!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ötletes, gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm lányok, nekünk is nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  4. Áldott, Békés Karácsonyt kívánok Neked! Legyen olyan szép az Ünneped, ahogy elképzelted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Békés, boldog karácsonyt kívánok neked és a családodnak!

      Törlés