2012. december 10., hétfő

Blogkóstoló 6. forduló - Teljes kiőrlésű házi kenyér egyszerűen és gyorsan



Az aktuális blogkóstoló háziasszonya Barbi, ezúton is köszönöm neki a szervezést. A Kincsesbarlang blog jutott nekem, ami egy reform jellegű gasztroblog és korábban nem találkoztam vele, így nagyon hasznos volt számomra a sorsolás, hogy megismerhettem ezt a jó kis blogot. 

Több finomságot is kinéztem magamnak, hogy elkészítem, de elsőként erre az egyszerű dagasztás nélküli teljes kiőrlésű kenyérkére esett a választásom. Már csak azért is, mert megleptem magam Mikulásra egy kenyér formával, azzal a szép lilával a háttérben, amit ugyebár sürgősen fel kellett avatni. Barbi játékkiírása szerint olyan finomságot kellett választanunk, amit a közelgő ünnepeken is szívesen elkészítenénk. Márpedig a friss kenyér minden ünnepi fogást remekül kiegészít, így ennek a feltételnek is megfelelt ez az aránylag gyors recept.


Hozzávalók:

fél kg teljes kiőrlésű liszt
3-4 dl víz (a lisztünktől függ...)
fél kocka élesztő
csipet cukor
tetszés szerint magok, só, fűszerek (én másfél teáskanál sót, kevés fokhagymát és oregano-t tettem bele)


Elkészítés:

Az élesztőt a csipet cukorral feloldjuk egy kevés langyos vízben, majd fokozatosan hozzáöntjük a liszthez. 5 percig keverjük. Homogén, lágy, könnyű, ragacsos tésztát kapunk.

Töltsük bele egy kenyérformába, vagy egy sütőpapírra formázzunk belőle cipót. A tetején szórjuk meg egy pici liszttel.

Toljuk be a hideg sütőbe, és 180 fokon süssük 50-60 percig. Vegyük ki a formából, és rácson hagyjuk kihűlni. Akkor szeleteljük, ha teljesen kihűlt.



7 megjegyzés:

  1. Ezt a kenyérreceptet én se ismerem. De szép lett a kenyered, jól kóstolgattad a kijelölt blogot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Az tetszett meg benne hogy ez a világ legegyszerűbb kenyere. 5 perc munka, egy óra sütés és kész is.

      Törlés
  2. Tényleg nagyon jól néz ki a végeredmény, finom lehet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, tényleg fincsi volt. Kissé tömött, mint a teljes kiőrlésű kenyerek általában, de jóízű.

      Törlés
  3. Jól néz ki, akkor ez tulajdonképpen dagasztás nélküli. Az én családom jobban szereti a hagyományos dagasztott kenyeret, de ha nincs időm szoktam ilyet sütni, finomak. Jó választás volt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik és hogy benéztél. Mi is jobban szeretjük a dagasztott kenyeret, viszont most nem igazán volt időm meg energiám hosszasan dolgozni a konyhámban, így örültem hogy ilyen egyszerűen tehettem friss kenyeret az asztalra.

      Törlés
  4. Érdekes kenyérrecept :), de az eredmény a fontos!

    VálaszTörlés