2012. augusztus 25., szombat

Az igazi strandos lángos



Gasztrobloggertársaim már talán mind tudják, de azért sosem árt még egyszer felhívni a figyelmet arra ami JÓ - így nagybetűsen. Ez pedig Nyammm tökéletes lángos receptje. Semmit nem kell rajta változtatni, úgy jó ahogy van.

Hozzávalók kb. 10 db kisméretű lángoshoz: :

3 dl langyos kézmeleg víz
2 tk cukor
20 g friss élesztő
1 ek só
1/2 kg liszt (mi most tönköly fehéret használtunk otthon)
kb. 1 dl olaj (ebből nekem kevesebb is elég volt)

sütéshez: bő tűzforró olaj
tálaláshoz: sajt, tejföl, fokhagyma


1. Egy tálba öntjük a langyos vizet, majd belekeverjük a cukrot, majd az élesztőt is belemorzsoljuk.
2. Hagyjuk felolvadni benne az élesztőt.
3. Ha felolvadt az élesztő hozzáadjuk a sót. Ez azért kell, hogy a tészta ne szaladjon úgy fel.
4. Hozzáadjuk a lisztet és laza tésztát keverünk ki belőle, (szuper nem kell belenyúlni, elég a fakanállal összekeverni és szépen összeáll) amit 20 percre letakarunk és kelni hagyunk.
5. 20 perc után a tésztánkat körbe locsoljuk olajjal és a tészta alá toljuk, így könnyen tudjuk a tésztánkat felfele tolni. Erre azért van szükség, hogy kinyomjuk a tésztábol a sok levegőt, ezáltal könnyebb lesz a tésztánk és nem fog úgy ragadni.
6. Újra letakarjuk és egy 5 percre megint kelni hagyjuk.
7. Utána tetszőleges méretű gömbőcöket tépünk le a tésztából és egy olajozott tálcára tesszük őket és 5-10 percig állni hagyjuk.
8. Nagyon fontos a sütésnél, hogy tényleg TŰZ forró bő olajban süssük. (Icipici tésztadarabkával teszteltem hogy elég forró -e)
9. A gömbőcöket az olajos ujjbegyeinkkel kell kinyújtani, lehetőleg kör alakúra, úgy hogy ne szakadjon el és a forró olajba helyezni.
10. Hipp-hopp megdagad a lángosunk, ha a megfelelő forróságú olajba ér. Ha nem elég forró az olaj, akkor lapos marad.
11. 2 perc alatt aranybarnára sütjük mindkét oldalát, majd lecsepegtetjük.


Köszönöm Nyammm! Leköteleztél!

14 megjegyzés:

  1. Huu ez nálunk is nagyon bejött! Már többször készitettem mióta Zsófi közzé tette.:) Guszta lett a tied is nagyon!

    VálaszTörlés
  2. Imádom a lángos... Csak sajnos, nem nagyon ehetem:((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán kár, pedig finom. Frissen egyszerűen ellenállhatatlan.

      Törlés
  3. Nagyon tetszik nekem is, de én még csak szemezgetek vele, előbb-utóbb majd ráveszem magam az elkészítésére...:)

    VálaszTörlés
  4. Hm, nagyon szeretem a lángost, igazán finom lehet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom bizony, örülök, hogy benéztél hozzám! :)

      Törlés
  5. Jajj de jó most látom csak:) Nagyon örülök, hogy ízlett Nektek is:)

    VálaszTörlés