2012. május 26., szombat

Karamelltorta



Ezt a csodát sütötte nekem a párom születésnapomra. Odavagyok a karamellért ugyanis és mindig is szerettem volna egy karamelltortát, de eddig még nem kaptam. Nem volt otthon bevált karamelltorta recept így nagyjából találomra született ez a szépség, ennek ellenére, vagy éppen ezért igazán jól sikerült. Nemcsak mutatós, de nagyon finom is lett. Persze aki nem szereti az édes dolgokat, annak nem ajánlom, de apukám aki elvileg kifejezetten nem kedveli a túl édes süteményeket három (!) szeletet tüntetett el belőle tegnap este. Ez azért valami, azt hiszem...


Hozzávalók:

A piskótához:
8 tojás
8 evőkanál liszt
8 evőkanál cukor
egy csipet só

A krémhez:
250 g cukor
0,5 dl víz
80 g liszt
20 g keményítő
180 g vaj
5 dl tej
néhány evőkanál felvert tejszín

Díszítéshez:
2,5 dl habtejszín
2 csomag vaníliás cukor
1 csomag habfixáló
két marék szeletelt mandula, vagy darált dió


 Elkészítés:

Először a piskótát készítjük el. Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjéket kemény habbá verjük, majd kanalanként elkverjük benne a cukrot. Óvatosan egyesével beleforgatjuk a tojássárgákat és több részletben vigyázva elkeverjük benne a lisztet. Egyesével sütjük ki a piskóta lapokat. A nyolc tojásból 4 lap lesz. 180 fokra előmelegített sütőben darabonként kb. 15 percet sütjük (tűpróba!). Az első kettő után, ha gondoljuk elkeverhetünk benne egy evőkanál sötét kakaóport.

Amíg sülnek a piskóták, már nekiállhatunk a krémnek. Először a cukorból karamellt készítünk, azaz addig pirítjuk közepes lángon, néha rázogatva a lábast, amíg fel nem ovad és szép barna színű lesz. Vigyázzunk hogy meg ne égjen. Ha felolvadt a cukor a fél deci vizet elkeverjük két deci tejben és ezt óvatosan a cukorhoz öntjük. Ettől a karamell meg fog dermedni egy kicsit, addig kevergetjük, amíg vissza nem olvad. Ekkor a maradék tejben elkeverjük csomómentesre a lisztet és a kemyényítőt és ezt beleöntjük a karamellás tejbe. Jó sűrű pudingszerű krémet főzünk.
Ezután kevergetve kihűtjük, majd elkeverjük benne a vajat. A tejszínt felverjük a vaníliás cukorral és habfixálóval. Ebből néhány kanállal lazíthatjuk a krémet, a többit félretesszük a díszétéshez.

Összeállítás:
Betöltjük a tortát a krémmel, majd kívülről is bevonjuk vele. Ha kevésnek érezzük a krémet az oldalát csak tejszínnel burkoljuk be, majd a maradék tejszínt habzsákba töltjük és keskeny csíkokkal szépen berácsozzuk a tetejét. az oldalára egy nagyobb lyukú fejjel nyomhatunk egy szélesebb csíkot is hogy mutatósabb legyen. az oldalát szeletelt mandulával vagy darált dióval díszítjük.


10 megjegyzés:

  1. Csoda ügyes a párod és nagyon aranyos, hogy tortát sütött neked:) Az enyém hiába is próbálná, nem hiszem, hogy sikerülne neki. Ja és Boldog szülinapot kívánok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Tényleg ügyes, általában szebb sütiket készít mint én :)

      Törlés
  2. Hát nagyon büszke lehetsz a párodra!!! Csodálatos tortát kaptál, nagyon szívesen falatoznék belőle!! Nálunk csak akkor jön a konyhába Apa, ha hívom, hogy kész a kaja! ;D

    VálaszTörlés
  3. Hááát, tényleg ügyes párod van! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Hűha, milyen párod van!! Gratulálok hozzá, és boldogságos szülinapot utólag is! (a férjem is szeret sütni-főzni, bár mostanában nem sok ideje van ilyesmire, pedig nagyon finomakat készít Ő is)
    ...azért egy szeletkét küldhettél volna! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Képzeld hogy meglepődtél volna, ha a kirándulásotok közepén egyszer csak eléd lebeg egy szelet torta :) na de majd legközelebb. Hátha addigra megtanulok varázsolni...

      Törlés
  5. Segítség! Mennyi tej kell a krémhez? 2 dl plusz mennyi a "maradék"?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos eddig észre sem vettem, hogy lemaradt az össztejmennyiség a hozzávalókból. Most készülünk csak az újrasütésre. Azt hiszem fél liter volt az össztej, tehát három dl lehet a kérdéses maradék. Remélem jól sikerül a torta!

      Törlés