2012. április 19., csütörtök

Kókuszcsók



Ez a süti még Húsvétra készült, csak eddig nem volt időm feltenni a blogra. Remekül el lehet használni a sütéséhez a linzerből kimaradt tojásfehérjéket, ugyanis éppen három darab kell hozzá. Ráadásul igen egyszerűen elkészíthető.

Hozzávalók:

3 darab tojásfehérje
200 g porcukor
200 g kókuszreszelék
1 teáskanál citromlé

- opcionális - a fele adagba mi tettünk egy teáskanál cukrozatlan kakaóport, szerintem azzal még finomabb lett, bár a sima mutatósabb


A tojásfehérjét a citromlével félkemény habbá verjük. Ekkor fokozatosan adjuk hozzá a cukrot, és addig dolgozunk rajta a habverővel, amíg kemény habot nem kapunk.
Óvatosan elkeverjük benne a kókuszreszeléket, majd habzsákkal, vagy két teáskanál segítségével kis halmokat helyezünk egy sütőpapírral bélelt tepsire.
150 fokra előmelegített sütőben kb fél órát sütjük. Azért figyeljük közben, nehogy megégjen.
Ezután egy-két centire kinyitjuk a sütőajtót és hagyjuk odabent kihűlni. Fontos hogy csak azután szedjük le a papírról, hogy teljesen kihűlt, különben szétesik.

Jól záródó dobozban sokáig eláll. Ha eredetileg kicsit túl ropogósnak érezzük, ne aggódjunk a belseje visszapuhul.

Ő, aki ott középen trónol az utolsó kakaós verzió volt, nyami :)


10 megjegyzés:

  1. Ez a csók nálunk is elcsattan mindig, ha a sütibe csak a sárgája megy :D

    VálaszTörlés
  2. Hmm, nagyon guszták lettek a csókjaid...:)

    VálaszTörlés
  3. Finom:) Egyszer készítettem én is, finom lett nagyon. Tetszik az a kis középen lapuló kakaós is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Nálam ez a tökéletes fehérjeelnyelő süti. De egyszer majd kipróbálom valamelyik pavlovádat is mert még sosem ettem és olyan guszták!

      Törlés
  4. Édes csókok!Máris mentem, valamelyik nap pont kerestem erre receptet. Nagyon guszták!

    VálaszTörlés
  5. Én is szemezek már egy ideje ezzel az egyik könyvben, éppen a "fehérjeelnyelőség" miatt. :) De eddig még nem sütöttem... Na, majd most! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajrá! Praktikus és finom. Ráadásul tényleg sokáig eláll, szóval ha épp rengeteg süti van, az sem baj :D

      Törlés